Kaptunk egy csomó új vízalatti fotót, amelyek január közepén, február elején és valamikor most április elején készültek vegyesen. Még Fanni is látszik az utolsó hónapban a nagy pocakjával. Tehát ekkor fürdött először a két leány együtt.
Húsvét - Horányban
2010.04.04. 23:39 - feher-kenessey
Ma reggel a Nyuszi (szigorúan nagybetűvel, mégiscsak a kedvére akarunk tenni) körbepakolta a kertet fészkekkel, sok apró ajándékot hozván nekünk és szeretteinknek.
Julianna kapta a megbízást, hogy minden ajándékot Ő keressen meg. Hosszasan kereste őket, néhány mellett el is ment, mielőtt észrevette volna-e. Előfordult, hogy mi azt gondoltuk, a csomag ajándékot vette észre, pedig csak az ajándék mellett egy hóember-szemnek használt pezsgős kupaknak örült meg.
Végül szép nagy halom kincset sikerült begyűjtenie.
A fészek-keresés után Laci bátyáékhoz mentünk Horányba. Ott voltak Csengéék is, akikkel nagyon jól szórakozott Julianna, miközben Karolina a friss jó levegőn gyakorlatilag folyamatosan csendben aludt.
Julianna a hosszú nap után már a kocsiban elaludt, este pedig semmi perc alatt álomba zuhant.
Készítettünk egy kis filmet is, nézzétek meg, hang nélküli :-)
Életképek
2010.04.03. 22:03 - feher-kenessey
Március második felében és április első napjaiban készült képcsokorral készültünk most:
Az orvosi kellékek nagyon népszerűek, de felhívjuk a figyelmet a kedvenc csíkos zoknira. Fogunk még találkozni vele a későbbiek során is.
vagányok
A jó kislány szép fehér selyemszalagot köt a hajába, hogy a munkából megfáradtan hazatérő édesapának tessen.
Ezen a képen valóban alszik Julianna. Milyen édesen öleli a két babáját...
ugyanaz kicsit közelebbről....
Itt viszont nagyon is ébren van és hancúrozik a haverokkal. Rendszerint minden ébredés után van egy kisebb buli az ágyban, mielőtt kikívánkozik.
Csak csajok
Cyrano de Bergerac
Testvéri szeretet
Testvéri szeretet 2
Nyakigláb
Vízivigyor
Kukucs!
Nyelves Búúúúú!
Ebéd előtti, vagy utáni játék az alátéttel (túl nagy a tisztaság, úgyhogy inkább ebéd előtti...)
kuckósodás
Ma reggeli friss fotó, Hiába, imádja a húgát!
Nina egy kicsit közelről... Csiklandozza a Napocska!
A húsvét-váró fészek nincs nagy biztonságban
Utolsó kommentek