Karolina (Nina) 2010. február 24-én 10:49-kor született 3750 grammos testsúllyal és 55 cm-es hosszal, alig 3 óra alatt.
Bementem a szokásos CTG vizsgálatra, majd az orvos közölte velem, hogy bár fájásokat nem mutat, ebből ma baba lesz, mert bizony a vizsgálatok alapján már elkezdődött a szülés. Krisztiánt hívtam telefonon, de annyira izgatott voltam, hogy elfelejtettem mondani a jelszavunkat, amit már hetek óta tápláltam a családba. "Hozd a bőröndöt, meg a nesszeszert, meg a testápolót...." - kértem, mire Krisz visszakérdezett: "Riadó van?". Ja, ezt el is felejtettem mondani - gondoltam. "Igen, RIADÓ van!"-böktem ki végül és majdnem elsírtam magam.
Ismét a szülőszobán! Ismerős hely, szagok, arcok, tárgyak, és kezdődhet az egész elölről, ami ki tudja meddig fog tartani. Sajnos szükség volt a burokrepesztésre, majd ezután több, mint egy óra eltelt fájások nélkül. Oxytocin be, fájások semmi, adag emel, fájások semmi, megint emel és jöttek a várva várt fájások. Pont úgy , ahogyan a nagy könyvben meg van írva. Kicsi, elviselhető, nagyobb, nagy, hűamindenit.... Ez utóbbiból jött 5-6, majd tolófájásokból, szintén 5-6 és Nina MEGSZÜLETETT.
Tulajdonképpen "olcsón" megúsztam. De ami sokkal fontosabb, hogy testben-fejben-lélekben végig jelen voltam és tudtam kontrollálni a testemet. Igazán csodálatosan nagyszerű volt! Nagyon sok erőt kaptam a szüléstől! És persze Krisz, no meg Nina is nagyon sokat segítettek. Nélkülük nem lettem volna ilyen ügyes.
Utolsó kommentek